BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY ÉS IZOTÓP RÉSZLEG
Ágyszám: . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .41
1970-ben kezdte meg működését
a kórház főépületének IV. emeletén, dr. Branyiczky László vezetésével. Az
osztály keretein
belül működő rheumatológiai
részleget 1978-ig dr. Gecseg Gyula felügyelte. A rheumatológiai profil továbbra
is megmaradt
1996-ig, dr. Fieszl Borbála
vezetésével. Másfél éven át a szemészeti fekvőbetegek háttérosztályaként is
működtünk. Branyiczky
főorvos nyugdíjba vonulása
után az osztályt 1982-ig dr. Tóth János, a II. Belgyógyászat vezető főorvosa
irányította, majd 1991-
ig dr. Domán József állt az
osztály élén. Ekkor a sávszerinti ellátás kötelezettségein túl nephrológia és a
peritoneális dialysis
megszervezésével bővült az
osztály profilja. 1991-1994. között dr. Benedek Csaba, majd 1994-től dr. Konrády
András lett az
osztály vezetője. Ekkor új
profilként az endokrinológia és a nucleáris medicina területével bővült a
tevékenységünk.
Az osztály fő feladata a
kardiológiai és gastroenterológiai tárgykörökön túlmenően, a belgyógyászat
összes többi ágához tartozó
területi betegek ellátása. A
fekvőbeteg ellátás mellett több szakambulanciát működtetünk: endocrinológia-
izotóp diagnosztika,
klinikai onkológia,
nephrológia és belgyógyászat.
Izotóp Részleg
Nagy fejlődésen ment
keresztül, és ma már egyes területeken (pl. pajzsmirigy rák) regionális/országos
centrum lett. Ugyanígy
van ez a radiojód kezelések,
különösen a nagydózisúak tekintetében. Az endocrin profil szorosan kapcsolódik a
részleg
munkájához. A részlegen
alkalmazott klinikai kutatás folyik.
Diabetes Szakambulancia és
Gondozó
Szakorvos vezeti és
akkreditált munkahely. Ebben a szakprofilban diabetes edukációs program folyik,
mind a fekvő, mind a
járóbeteg ellátásban.
Klinikai Onkológia
Szakambulancia és Gondozó
Széleskörű feladatot teljesít,
osztályos fekvőbeteg háttérrel. Külön kell említeni az ambulans kúraszerű
ellátásban végzett
cytostatikus kezelések
programját. Részt vesznek a mamma-team munkájában is.
Nephrológiai szakrendelés
A kórház vonzáskörzetébe
tartozó krónikus vesebetegek gondozásával foglalkozik. Ez a feladat átalakulóban
van és új értelmet
nyert a művese osztály
megindulásával (Fresenius).
Belgyógyászati szakrendelés
Az alapellátás és a többi
szakrendelés belgyógyászati igényeinek kiszolgálása.
Az osztály orvosai,
beosztásuk, szakvizsgáik:
Dr. Konrády
András osztályvezető főorvos
Dr. Csécs
Ilona főorvos
Dr. Kékesi Gábor főorvos
Dr. Bénik Tamás szakorvos, endokrinologia
Dr. Kramlik Annamária orvos
Dr. Tóth Katalin
szakorvos
Dr. Pancsira Henrietta orvos
Dr. Salánki Zoltán orvos
Dr. Hajszán Nikoletta orvos
Osztályvezető főnővér:
Barnáné Herédi Györgyi
Cím: „E“ pavilon, II. emelet