A VÁCI JÁVORSZKY KÓRHÁZ HÁZIRENDJE

A kórházunkban folyó gyógyító munka eredményessége, a betegjogok gyakorlásával kapcsolatos intézményi szabályok betartása és betegeink nyugalma érdekében kórházunk házirendjében foglalt szabályokat szíveskedjék betartani, segítve ezzel az orvosok, az ápolószemélyzet munkáját és az Önt megillető betegjogok érvényesülését. Az egészségügyi törvény által biztosított jogait betegjogi tájékoztató szabályzatunk rögzíti, mely az osztályokon hozzáférhető.

 

1.             A kórházi felvételre került betegek felsőruházatukat, cipőjüket a kórteremben erre a célra rendszeresített szekrényben helyezhetik el.

2.             Kórházi tartózkodása során a beteg saját ruháit (hálóruha, köntös, papucs stb.) és személyes tárgyait használhatja. Ha erre higiénés szempontból még sincs lehetőség, akkor kórházi ruhát kap a beteg.

Kérjük, hogy a megszokott tisztálkodási eszközeit (mosdatásra szoruló beteg számára mosdó szivacsot is), evőeszközt kórházi tartózkodása során tartsa magánál.

3.             Az értéktárgyak, nagyobb pénzeszközök a kórház házipénztárában, illetve szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon az ügyeletvezető főorvosnál helyezhetők el. Letétbe nem helyezett pénzösszegért, értéktárgyakért a kórház nem tud felelősséget vállalni. A beteg a használatra kapott kórházi leltári tárgyakért felel. Elbocsátáskor azokat az osztályos nővérnek vissza kell adnia, az esetleges hiányokat a kórház részére meg kell térítenie.

4.             A BETEGEK NAPIRENDJE általában a következők szerint alakul:

                6.00-8.30                hőmérőzés, tisztálkodás, reggeli

                8.30-12.00              vizitek, vizsgálatok, kezelések, műtétek

                11.30-13.00            ebéd

                13.00-15.00            csendes pihenő – ezen idő alatt a betegeknek a kórteremben kell tartózkodniuk.

                17.30-18.30            vacsora

                21.00                      villanyoltás

5.             A Kórház egyes osztályainak, azok jellegétől függően a 4. pontban meghatározottaktól eltérő munkarendjük van, amelyet az osztályon az ápolószemélyzet ismertet a beteggel.

6.             A betegnek – saját gyógyulása érdekében – be kell tartania az orvosok, ápolók gyógykezeléssel kapcsolatos utasításait.

7.             A betegek saját kórtermükön kívül csak a szolgáltató helyiségekben (pl. büfé) tartózkodhatnak. Más kórterembe vagy osztályra – a fertőzés elkerülése érdekében nem mehetnek át.

8.             Az intézmény területén csak a kijelölt helyen van lehetőség dohányzásra, de ha lehetséges, kórházunkban kerüljék a dohányzást.

9.             A betegek azon osztályok előterében, ahol a társalgóban televízió van, betegtársaik és a gyógyító munka zavarása nélkül nézhetik. A betegek saját televíziójukat, rádiójukat csak a betegtársak nyugalmának zavarása nélkül használhatják.

10.           Szeszes italt a kórházba behozni és fogyasztani tilos!

11.           Betegeket a kórházból naponta 8.00-11.00 óra között bocsátunk el, amelynek időpontjáról a beteget kezelőorvosa előzetesen értesíti.

12.           A betegek hozzátartozói lehetőleg 15.00-18.00 óra között érdeklődjenek telefonon a beteg állapotáról, s ezen időszakban keressék betegeinket telefonon.

Nyilvános telefon van a főépület aulájában és a rendelőintézet bejáratánál. Postaláda a kórház főbejáratánál található.

13.           LÁTOGATÁSI REND

Nem ágyhozkötött betegeink hozzátartozóikat, látogatóikat az osztályos beteglátogató-fogadókban fogadhatják. Fekvőbetegek látogatása a kórteremben történik. Egy betegnél egyszerre legfeljebb két látogató tartózkodhat.

BETEGLÁTOGATÁS IDŐPONTJA

minden nap 8.00-19.00 óráig.

Kérjük figyelmeztessék látogatóikat, hogy a folyamatos betegellátás és a betegjogok maradéktalan biztosítása érdekében – ha tehetik – 14.00-18.00 óra között látogassák Önöket.

14.           BETEG MELLETTI BENNTARTÓZKODÁS

Súlyos állapotú betegek, kiskorú betegek, illetve szülőnő esetén, ha a hozzátartozó a beteg mellett kíván benntartózkodni, erre vonatkozó kérését az osztályvezető főorvosnak kell jeleznie. Az osztályvezető főorvos az osztályos működési rendben foglaltak szerint biztosítja a beteg mellett benntartózkodását.

15.           VALLÁSGYAKORLÁS

Betegeink számára az intézményünkben is biztosított a vallás szabad gyakorlása és az általuk kiválasztott egyházi személyekkel való kapcsolattartás, melyben kérésére segítséget nyújt az osztályos főnővér. Az osztályos hirdetőtáblákon található az egyes felekezetek istentiszteleteinek időpontjai. Ezen túl is az osztályon folyó gyógyító munka zavartalanságának biztosítása mellett minden beteg szabadon gyakorolhatja a vallását, és egyházi személlyel való kapcsolattartási jogát.

16.           ORVOSI KONZÍLIUM KEZDEMÉNYEZÉSE

Ha a betegjogok keretében biztosított más orvos által konzíliumot kíván a beteg kezdeményezni, azt a kezelőorvosa felé kell jeleznie, aki részletes tájékoztatást ad az orvosi konzílium kezdeményezésére vonatkozóan.

17.           Ha a betegnek a kórház ellátással vagy a betegjogai érvényesülésével kapcsolatosan panasza van, ezt az orvosigazgató, illetve a kórházban működő Etikai Bizottságnál észrevételezheti, ahol megtörténik a panaszának vizsgálata, amelyről írásbeli választ kap.

ORVOSIGAZGATÓ

Név: Dr. Tóth Veronika

Hely: főigazgatói titkárság

KÓRHÁZI ETIKAI BIZOTTSÁG

Elnök neve: Dr. Szenykov Igor

Hely: főigazgatói titkárságon keresztül érhető el

BETEGJOGI KÉPVISELŐ: Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány keretei között működik. Elérhetősége az osztályos faliújságon megtalálható.

18.           A kórházban elhelyezett szolgáltatási egységek nyitvatartási ideje:

Ebédlő                                                  munkanapokon    11.30-14.30

Ebédlői büfé                                        munkanapokon    8.00-14.00

Büfé                                                      munkanapokon    6.00-18.00

                                                               hétvégén                              8.00-16.00

Könyv és hírlapárus                           munkanapokon    7.30-15.00

                                                               hétvégén                              9.00-13.00

OTP Bankautomata                            non-stop

Platán Patika                                        hétfő-csütörtök    9.00-15.00

                                                               péntek                                   9.00-12.00

SZAKRENDELŐBEN:

Büfé                                                      munkanapokon    6.30-16.00

Optiris (optika)                                    hétfő-csütörtök    8.00-15.45

                                                                              péntek                   8.00-13.00

KÓRHÁZ FŐBEJÁRATÁNÁL:

Támasz (gyógyászati segédeszköz bolt)

                                                                              hétfő-csütörtök    8.00-16.00

                                                                              péntek                   8.00-15.00

 

 

 

Vác, 2005. június 27.


 


 

 

 

 

Dr. Erős András

    főigazgató