|
|
|
|
KórháztörténetEgy új kórház szükségességének gondolata már a múlt század 30-40-es éveiben felvetődött, ugyanis az 1920-as években a Burgundia utcában működő 20 ágyas szegényház jellegű kórház –ma Idősek Otthona-, valamint a város főterén, 30 ággyal rendelkező Irgalmas Kórház szolgálta a betegeket. Az 1946. február 28-án a képviselőtestület úgy határozott, hogy szerződést köt az irgalmas renddel 120 ágyas városi kórház közös működtetéséről. 1970-ig a ebben az ún. régi kórház épületében működött szülész-, belgyógyász-, orr-, torok-, gége- és szemészeti osztályokkal a városi kórház. Az új kórház helyének kitűzésére, az első karó leverésére 1966. május 2-án került sor. 1970. március 25-én, Szőnyi Tibor néven, az alábbi struktúrával kezdte meg gyógyító tevékenységét kórházunk: Belgyógyászat
132 ágy A kórház vezetőségének fontos célkitűzése volt egy új típusú egészségügyi irányítás megteremtése, annak következetes megvalósítása, egy élő-folyamatos kapcsolat a kórház és felvevő területe között. Megvalósult a „nyitott falú kórház” modellje. A diagnosztikus részlegek közül a labor, a röntgen és a kórbonctani osztály is ekkor kezdte meg működését. 1971-ben az ún. régi kórházban 120 ágyas utókezelő osztály fogadta a betegeket, így az összes ágyszám 596-ra emelkedett. Még ebben az évben a műtőblokk mellett 7 ágyas intenzív részleg kezdte meg működését. A kórházhoz került a tüdőgondozó, a stabil és mozgó ernyőképszűrő állomás, valamint a zebegényi szülőotthon. 1972-ben a kórház szomszédságában elkészült az új Véradó Állomás, ahol valamennyi vérkészítmény előállítása, sőt plazmaferézist végeztek. Pavilonok építését kezdték meg a kórház főépülete mellett: 1974-ben, 1976-ban három pavilont 274 ággyal az elmebetegek részére, 1978-ban pedig egy 100 ágyas belgyógyászati pavilont. 1975-ben a 16 ágyas jól felszerelt koraszülött részleg és koronária-őrző került kialakításra 1977-ben a szobi és dunakeszi szakrendelői intézeteket a Szőnyi Tibor Kórház és Intézményeihez integrálták. 1978-ban a szükségleteknek megfelelően változott az ágyak struktúrája. 78 ágyas a traumatológia, elindul az új pavilonban a 93 ágyas belgyógyászati osztály 12 ágyas reumatológia részleggel, ekkor nyílt az Urológiai (18 ágy) és a Szemészeti részleg (12 ágy). 1980-ban 32 munkahelyes szakrendelő-intézet került átadásra, közvetlenül a kórház főépületével egybeépítve. A központi labor itt kapott végleges elhelyezést. Még ugyanekkor saját erőből megszerveződik a Sürgős Betegfelvételi Részleg. Elkészült a helikopter leszálló, valamint a parkoló is. 1982-ben került átadásra a szakrendelői röntgen részleg. 1983-ban megyei központi egészségügyi mosoda épült a kórház területén 4,5 t/műszak kapacitással. 1984-ben bővítették a műtőkapacitást 2-ről 4-re. A gégészeti osztály kiköltözött a régi kórházba, helyén szülőszoba és szülészeti műtő került kialakításra. 1986-ban a betegek és a dolgozók étkezését kétezer adagos, holland gépsorokkal felszerelt modern konyha biztosítja a rekonstrukciónak köszönhetően. Megépül az új étterem. 1989-ben az ágyszám 1028 volt. 1990-ben létesítették a Röntgen osztály CT részlegét. 1990-től a kórház neve: Jávorszky Ödön Városi Kórház. 1995-1998. megvalósul a rekonstrukció I. és II. üteme: I. ütem: Új Intézeti Gyógyszertár kialakítása, Központi Labor és a Központi Sterilizáló felújítása. II. ütem: Központi Műtőblokk teljes felújítása, új Központi Intenzív Osztály valamint az új Sürgős Felvételi Részleg megépítése. 2004-2005. megvalósul a rekonstrukció III. üteme: Délnyugati oldal teljes felújítása: 32 betegszoba, 20 orvos és nővérszoba, 20 vizesblokk, 5 db liftcsere, füstmentes lépcsőház kialakítása, szülőszoba és nőgyógyászati műtő klimatizálása, H pavilon felújítása. Főigazgatóink:
1969-1988 Dr. Kollár Lajos 1988-1996 Dr. Szőnyi Mihály 1996-2000 Dr. Tóth János 2001-2003 Dr. Bodnár Attila 2003-2004 Dr. Elek Attila 2005-2010 Dr. Erős András 2010-2010 Bárány Zsolt 2011- 2011 Dr. Kázmér Tibor
|
|
|