A jelenlegi labor alapításának éve: 1970. Ezt megelőzően a kórház a volt Irgalmas Rendi Kórház utódaként működött, ahol szintén volt labor, de nem önálló szervezeti egységként – ennek alapítása 1949-ben lehetett. A Központi labor megszervezője és első vezetője 1970-1997 között dr. Nagy Endre laboratóriumi és mikrobilológiai szakorvos. Munkásságának köszönhetően a mikrobiológia országos hírű, kiemelkedő minőségű laborrá vált. 1997-1999 között dr. Sátori Árpád irányította a laboratóriumot, akit Vácy Károly a követett. Több évtizedes fejlődés eredményeként, a városi kórházak szintjét meghaladó választékú és mennyiségű vizsgálatot végzünk. Itt valósult meg először az országban az elektronikus leletek továbbítása a háziorvosoknak zártkörű internet segítségével. Laboratóriumunkban klinikai kémia, hematológia, immunkémia (hormonok, gyógyszerszintek, tumor markerek, stb.), immunológia, mikrobiológia, szerológia területeiről végzünk vizsgálatokat. A laboratórium a kórház tudományos tevékenységéhez (elsősorban a gyógyszerkísérletekhez) a szükséges diagnosztikai hátteret biztosítja. 1996 óta működik a rendszerbe foglalt minőségbiztosítás (TQM), mely a hazai QualiCont és a nemzetközi BIORAD Unity rendszerhez kapcsolódik. Így a minden nap végzett ellenőrző mérések eredményeit kb. 6000 külföldi labor eredményeivel kerülnek összehasonlításra. 2006. február 5-től a Pharmadose Kft. ,
2013. márciusától pedig a Centrumlab Kft. üzemelteti a laboratóriumot.

Labor időpontfoglalás

Szakrendelő I. emelet R115

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a laboratóriumot üzemeltető  Synlab Kft. szolgáltatásainak elérése 2020. 07. 08-tól megváltozik. 

A  laboratóriumba beutalt betegek számára az időpontfoglalás – a sürgősségi eseteket kivéve – kötelező. (A sürgősségi igényt a beutaló orvosnak kell hitelesen igazolnia a kérőlapon pecsétjével és aláírásával. Sürgősséggel csak a vizsgálatok meghatározott köre vehető igénybe.)
Hozott minta 7:00-9:00 óra között adható le – ha a minta levétele nem a laboratóriumban történik, időpontfoglalás nem szükséges.
A foglalt időpont tájékoztató jellegű. Lehet, hogy a páciens később kerül behívásra. Az időpontfoglalás iránymutatás, arra vonatkozóan, hogy a páciens mikor érkezzen a laboratóriumba a várakozási idő minimalizálása érdekében.

Az időpont foglalás módjai:

Online időpontfoglalás: https://www.synlab.hu/booking/locations/119/services/8/opening-hours címen lehetséges. Az időpontok többsége csak online érhető el.

Telefonos időpontfoglalás munkanapon 11:00 – 13:30 óra között, a +36-1/588-8514-es számon lehetséges (a járóbeteg szakellátás központi előjegyzési telefonszámain nem tudnak időpontot adni, csak a laboratórium által megadott elérhetőségen).

Csak telefonon lehet bejelentkezni terheléses vizsgálatokra.

A telefonos bejelentkezés a vonal zsúfoltsága miatt korlátozott.

A laboratórium nevében, az együttműködésüket és megértésüket ezúton is köszönjük!

Laborvezető: Dr. Zilahy Krisztina