Kossuth Zsuzsanna emléktáblát avattak az aulában

2016. április 8-án (pénteken), 9 órakor a Jávorszky Ödön Kórház aulájában emléktábla avatást tartottak az első magyar főápoló, Kossuth Zsuzsanna tiszteletére. A Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) helyi szervezetének szervezésében és a Jávorszky Ödön Kórház közreműködésével lezajlott eseményen, egy fő – a MÁE által alapított- megyei ezüst kitűzőt kapott, míg négy fő szakdolgozó ápolási igazgatói dicséretben részesült.

Sámoly György köszöntőjében kiemelte, hogy köszönettel fogadta az egyesület helyi képviselőjének, Kovácsné Bóbis Klaudiának megkeresését, annál is inkább, mert ő egyben a kórház dolgozója is.

– Nagyon fontos esemény az intézmény életében ez az emléktábla avatás, hiszen kezdete egy hagyománynak, de ami ennél is fontosabb, hogy ezúton is kifejezhetjük erkölcsi elismerésünket és hálánkat a szakdolgozók munkájával kapcsolatban, illetve méltó módon tiszteleghetünk minden magyar ápoló munkája előtt – fogalmazott a főigazgató.

Kárpáti Zoltán a menedzsment nevében négy főt ápolási igazgatói dicséretben részesített az esemény kapcsán, illetve köszönte meg az áldozatos munkát.

– Tudjuk, hogy önmagukat adva, önmagukat fogyasztva járulnak a gyógyításhoz, életük egy darabját építik be a járóbeteg- és fekvőbeteg szakellátásba. Köszönöm a megköszönhetetlent! – mondta az ápolási igazgató.

Az ünnepi beszédet Bugarszki Miklós, a MÁE elnöke mondta, aki  kifejtette, hogy milyen rögös út vezetett Kossuth Zsuzsanna  munkásságának országos elismeréséig. Az első magyar főápoló hivatalos országos megünneplésére 2014. február 19-én került először sor.

A beszédet követően a főigazgatóval és az ápolási igazgatóval közösen leleplezték, majd Bugarszki Miklós a MÁE elnöke megkoszorúzta Kossuth Zsuzsanna emléktábláját. A folytatásban az elismerések  átadása, illetve a kitüntetettek méltatása következett.

A Magyar Ápolási Egyesület megyei ezüst kitűzőjét kapta: Stefanek Judit

„Kórházunk elhivatott dolgozója” elismerés – ápolási igazgatói dicséretek:

Oroszi Zsuzsanna, Piszkatóriszné Gyetván Márta, Jutasi Sándorné, Kaposvári Tünde.

Az ünnepségen a Selye János Egészségügyi és Szakképző iskola tanulói közreműködtek.