Jávorszky majális

Hetedik alkalommal került megrendezésre a kórház munkatársai számára szervezett Jávorszky majális. A rendezvényen került sor az Ápolónők Nemzetközi Napjának megemlékezésére is, melynek keretein belül három fő ápolót tüntettek ki.

A sződligeti Duna-parton mintegy kétszáz fő kórházi dolgozó élvezhette a májusi napsütést és a különböző programokat május 21-én, szombaton. A rendezvény 9 órakor kezdődött Sámoly György főigazgató megnyitójával, majd azt követően az Ápolónők Nemzetközi Napja alkalmából három fő ápolót részesített a kórházvezetés elismerésben. Kárpáti Zoltán ápolási igazgató ünnepi beszédét követően Balázs Zoltánnénak (Rehabilitációs osztály), Fazekasné Gangl Máriának (Csecsemő- és Gyermekosztály) és Borovits Gyulánénak (Központi Aneszteziológiai- és Intenzív Terápiás osztály) adott át elismeréseket és jutalmakat.

A kórház munkatársainak Vadkerti Imre színész, énekes, a Kormorán együttes frontembere nyújtott egy igazán magával ragadó műsort, majd megköszönte minden egészségügyi dolgozónak a munkáját, és kérte, hogy a jövőben is „vigyázzanak ránk”. Az idei évben tizenöt csapat nevezett a főzőversenyre, akiknek ételeit Ambrus Tibor (a Remete Pince tulajdonosa), Csepreginé Nagy Ildikó (a Váci Vendégvárók Egyesületének alelnöke), dr. Faragó Artúr (a Kórházlelkészi Szolgálat vezetője), Fónagy István (a Váci Vendégvárók Egyesületének elnöke), és Juhász Béla (Sződliget polgármestere) értékelte, illetve az ő döntésük alapján alakult ki a végeredmény. Így az első helyen az Akta team csülökpörköltje, a második helyen az Ápolási osztály gombapaprikása, míg a harmadik helyen a Képalkotó diagnosztika csapata végzett a kókuszzsírban sült grill csirkemell és grillezett zöldségek kreációjával. A zsűritagok két különdíjat is kiosztottak. Az egyiket a Rehabilitációs osztály slambucáért, a másikat pedig a Kardiológiai osztály paprikáskrumplijáért ítélték oda. Az idei év karaoke versenyét Örkényi Márk és Berki László (Pszichiátriai osztály) nyerték a Wellhello, Apu vedd meg című produkciójukkal.

Második helyen az Újszülött osztály Mondtam az uramnak, míg a harmadik helyen a Sebészeti osztály csapatának előadásában a Száguldás, porsche, szerelem című dal végzett.

Az élménydús és csapatépítő programok megvalósításának számos támogatója volt. A kórház vezetése és dolgozói ezúton is szeretnének köszönetet mondani a Jávorszky majális szponzorainak.

Kiemelt támogató a Duplex Magyarország Kft. További támogatók: Sződliget Önkormányzata (Juhász Béla polgármester, Bányavári Pál gondnok), Váci Püspökség, Játékshop, Toner Holding, Kovács és Szalay Kft., Sonaco Bau Kft., Halászkert Étterem, Kórházi Büfé személyzete, Front Grafika, R.S.T. Sütőipari Kereskedelmi Kft., Hunnia Pékség, Remete Pince, Váci Vendégvárók Egyesülete, Megcsí-Pipi Gyorsétterem, Deákvári VIRÁGHÁZ, Angelato Cukrászda & Fagyizó, Dorogi Béla magánszemély, Klimász János kőfaragó mester.

 

 

 

Next article

Semmelweis-nap