Mesés kórtermet alakítottak ki a fül-orr-gégészeti osztályon

A Jávorszky Ödön Kórház tavaly második alkalommal csatlakozott ahhoz az Amway Hungária Kft. által országosan szervezett jótékonysági kerékpározáshoz, melynek  bevételéből most  a fül-orr-gégészeti osztály egyik kórtermének gyermekbarát kialakítását valósíthatta meg.  A júniusi napsütésben, mintegy kétszáz adakozó – köztük számos kisgyermekes család – tekert azért, hogy a gyermekek szebb környezetben, játékok között gyógyulhassanak.  A mesés kórtermet dr. Urbán Edina főigazgató főorvos, a rendezvény váci főszervezője, Szabadosné Váczi Zsuzsa, valamint dr. Trencsényi György osztályvezető főorvos és munkatársai mutatták meg az elsőként igénybevevő kis betegeknek és szüleiknek, akik mosolyogva választották ki ágyaikat a számunkra legkedveltebb mesehősök képe mellett.  A kórterem gyermekek által történő kihasználtsága egyébként igen magas, hiszen egy évben 500-600 beteget látnak el az osztályon, akiknek 30%-át a gyermekek ellátása, gyógyítása teszi ki. Évente 200 gyermekműtétet végeznek. Az intézmény vezetése ezúton is szeretne köszönetet mondani a szervezőknek és minden támogatónak, résztvevőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek oldottabb hangulatban gyógyulhassanak a kórterem falai között. Idén, június 17-én (vasárnap) várnak majd mindenkit a III. Jótékonysági kerékpározáson, ahol ismét a gyermekek lesznek fókuszban.

kórterem gégészet 016 kórterem gégészet 019 kórterem gégészet 034