Ápolókat köszöntöttünk és ismertünk el

 

A Magyar Ápolók Napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi rendezvényünkön, a Magyar Ápolási Egyesület és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi szervezetivel közös ünnepi műsorral tisztelegtünk az ápolók áldozatos munkája, valamint Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló emléke előtt. Az ünnepségen dr. Urbán Edina főigazgató főorvos, dr. Rétvéri Bence parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Király Edit mb. ápolási igazgató, valamint az  érdekképviseletek vezetői, Magyar Tiborné és Puskásné Emmer Mária méltatták azokat a mindennapos tevékenységeket, amelyek a betegek gyógyulását segítik elő az év minden napján.

20190328_ (131)

A Magyar Ápolási Egyesület helyi szervezetének kezdeményezésére, idén az Ápolási Egyesület megyei ezüst kitűzőjét munkásságának elismeréseként Sárosiné Győri Piroska kapta. Piroska 1992 óta dolgozik kórházunkban. A Bp. I.Sebészeti Klinika Intenzív Osztályáról érkezett intézményünk Kardiológiai Osztályára. 1999-ben kardiológiai szakápoló, majd 2001-ben egy szakmai váltást követően oszteodenzitometriai szakasszisztensi oklevelet szerzett. Azóta dolgozik a szakrendelőben, mint ODM szakasszisztens.

Tudásszomja a régi, szakmai ismereteit folyamatosan bővíti. Piroska munkáját lelkiismeretesség és pontosság jellemzi. A betegekkel és kollégáival való kapcsolata példaértékű. Kedves nyitott személyiség.

 

Szakmai tevékenységük és elhivatottságuk elismeréseként oklevélben részesültek:

 

Kollárné Barna Rita, Blaskó Enikő, Farkas Norbertné,  Bálik Katalin, Hénapné Demkó Szilvia,  Juhász Annamária,  Vigyinszki Nóra,  Lőrinczy Ritta, Melicher Mária

 

Kollárné Barna Rita 1986 augusztusától dolgozik kórházunkban. Munka mellett végezte el a szülésznői szakosítót, majd a 2005-ben felsőfokú szülésznői képesítést szerzett.  Kezdetek óta műszakba járó ápolónőként, majd szülésznőként tevékenykedik.
Munkájára igényes, segítőkész, melegszívű, mindig lehet rá számítani. Várandós kismamák szeretik jó kedélyét, harsány nevetését. Megrögzött egészségnevelő, ontja a jó tanácsokat, kolléganői és a páciensek felé egyaránt.

Blaskó Enikő már több mint 25 éve dolgozik kórházukban. Elismeri, tiszteletben tartja és sikeresen együtt dolgozik kollégáival. Rendszeresen képzi magát és aktív részese a megrendezésre kerülő szakmai versenyeknek. Munkavégzése betegorientált, csapatszellemben dolgozik, segíti új kollegái betanítását. Beosztásában maradéktalanul helytáll, munkájával segíti a Sebészeti osztály működését. Kedves, mosolygós jelenléte nagymértékben, hozzájárul a betegek gyógyulásához.

Farkas Norbertné  
25 éve kórházunk ápolója. Sok éves munkássága alatt öt éven át a krónikus részleg vezetői feladatait is ellátta. Több alkalommal vett részt szakmai tanulmányi versenyeken. Munkája pontos, precíz, megbízható. Mindenkivel szemben elfogadó, az új dolgozók betanításában nagy szerepet vállal. Szakmailag és emberileg is a pszihiátriai osztály egyik legjobb nővére.

 Bálik Katalin vámügyintézőként dolgozott korábban, majd az egészségügy, illetőleg a gyógyítás iránti erős kötődés miatt, kezdte meg ápolói tanulmányait. 2015-ben megszerzete ápolói szakképesítését. Hivatását megbízhatóan, pontosan végzi, szem előtt tartva a betegek komfortjának biztosítását és szakmai fejlődést. A gaszztoenterológiai osztály  csapatának, elismert tagja.

Hénapné Demkó Szilvia  1992-től kórházunk belgyógyászati osztályának dolgozója. 2009-ben OKJ képesítést szerzett, szívesen jár előadásokra, továbbképzésekre. Tevékenyen részt vesz az osztály életében, 2014-től főnővér helyettesi feladatokat is ellát. Ápolói munkája empátiával és szakmai igényességgel párosul, a betegápolást sok türelemmel és kitartással végzi. Rendkívül megbízható  munkatárs, akire mindig lehet számítani. Szakmailag és emberileg is példamutató egyéniség.

Juhász  Annamária 1993-ban kezdte meg ápolónői munkáját kórházunk gyermekosztályán, ott 2004-ig teljesített szolgálatot. 2005-ben, majdnem egy éves kihagyással, visszatért közénk, ekkor már a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztály dolgozója lett, azóta Aneszteziológiai szakasszisztensként végzi munkáját. Szorgalmas pontos, lelkiismeretes munkájával segíti a Központi Műtő mindennapjait. A betegekkel és a kollégákkal, figyelmes, segítőkész.

Vigyinszki  Nóra 1983-ban érettségizett első munkahelyeként a balassagyarmati kórház reumatológiai szakrendelőjében kezdett dolgozni. Gyermekei születése után Vácra költöztek és kórházunkban folytatta pályafutását. Tanulmányait felfrissítve 2003-ban OKJ Ápoló végzettséget szerzett. Megfelelő szaktudással vesz részt a mozgásszervi rehabilitációs osztály team munkájában, jó kapcsolatot ápol kollégáival, gyógytornászokkal, orvosokkal.  Munkájára mindig a pontosság, precizitás jellemző. A betegek felé nagy empátiával és türelemmel közelít. Mindig lehet rá számítani.

Lőrinczi Ritta 1993-tól dolgozik a kórház Neurológiai Osztályán. 2008-ban diplomás ápolói végzettséget szerzett.  Azóta a főnővér helyettesként dolgozik. Munkája pontos, megbízható. Betegekkel szembeni viselkedése empatikus, kollegáival jó kapcsolatot ápol.  Magyar Egészségügyi Kamara munkáját is több éven át segítette, mint helyi küldött és számvizsgáló bizottsági tag.

Melicher  Mária 1997 júniusában érettségizett majd felnőtt szakápolói valamint 2017-ben ápolói képesítést szerzett. Munkáját feletteseivel, kollégáival és a betegekkel szemben is becsületesen, odaadóan, empatikusan végzi. Kardiológiai osztályán közösségének oszlopos tagja. A megrendezésre kerülő események aktív részese. Kollégáival nagyon jó kapcsolatot ápol, a betegek nagyon szeretik és elismerik a mindennapos áldozatos munkáját.

20190328_ (12) 20190328_ (15) 20190328_ (142)

 

Previous article