Semmelweis nap 2023
A váci Jávorszky Ödön Kórház Semmelweis-nap ünnepségének bevezetéseként Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium államtitkára úgy fogalmazott, hogy a betegek, gyógyulni vágyók és hozzátartozóik hálával és büszkeséggel gondolnak az egészségügyben dolgozókra, szavai szerint az egyik legszebb hivatás az övék, aminek teljesítéséért nem lehet eléggé hálásnak lenni nekik
A politikus beszédében kiemelte: már egy bő évtizede ez a nap az egészségügyben dolgozók ünnepnapja. Mint fogalmazott, aki kórházba kerül, mindig nagy megbecsüléssel beszél azokról, akik ebben a hivatásban dolgoznak, de ezen a napon ez még inkább így van, hiszen ez egy kiváló alkalom azok ünneplésére, jutalmazására, akik az év minden napján azért dolgoznak, hogy egészségesek legyenek az emberek.
A köszöntések sorát a kórház főigazgató főorvosa Dr. Urbán Edina folytatta:
“Évről évre van egy nap, rólunk, nekünk szól az egészségügyi és egészségügyben dolgozó munkatársakról. Minden évben ezen a napon egy pillanat erejéig megállunk, visszatekintünk az elmúlt 1 évre, végig gondoljuk, hogy merre tartunk. Névadónk élete, -ahogy a mi munkánk is – a kitartásról, a nehéz helyzetben sem adjuk fel érzésről szól.
A kórház a benne gyógyulni vágyó betegek számára, a gyógyítók, ápolók, gyógyítást segítők lelke és önzetlen munkája nélkül csupán egy bebútorozott, géppel felszerelt épület.
A kórház dolgozói, a ti munkátok ad értelmet a kórház létének.”
Jubiláló dolgozók:
| Gyógyszertár | Számpor Jánosné | 40 |
| Traumatológia szakrendelő | Ács Erzsébet | 40 |
| Intenzív Terápiás Osztály | Kolosné Krupa Hajnalka | 40 |
| Központi steril | Varga Péterné | 40 |
| Központi iktató | Simkó Gyuláné | 40 |
| Karbantartás | Gubek Zoltán | 40 |
| Tüdőgondozó és szakrendelő | Molnár Lászlóné | 30 |
| Urológiai szakrendelő | Juhari Antalné | 30 |
| SBO | Bánfi Zsuzsanna | 30 |
| Belgyógyászat (aktív fekvő) | Kárainé Koplányi Tünde | 30 |
| Csecsemő és gyermekosztály | Karner Attila Dezsőné | 30 |
| SBO | Alföldi Erika | 30 |
| Újszülött részleg | Bátyiné Nagy Krisztina | 30 |
| Központi műtők | Kovács Mária | 30 |
| Neurológiai osztály | Hugyecz Attiláné | 30 |
| SBO | Kelemen Tünde | 25 |
| Gyermek szakrendelő | Velő Erzsébet | 25 |
| Pszichiátria (aktív fekvő) | Vargáné Szőke Andrea | 25 |
| SBO | Pápa Richárdné | 25 |
| Tüdőgondozó és szakrendelő | Nagyné Mokánszky Éva | 25 |
| Fül- orr- gégészeti osztály | Dr. Trencsényi György | 25 |
| Központi beteghordók | Alföldi János | 25 |
Igazgatói dicséretben részesültek:
| Gasztroenterológiai Ambulancia | Koncsorné Hremó Mónika |
| Csecsemő és gyermekosztály | Csurja Ildikó |
| Sürgősségi Betegellátó Osztály | Szovics Mária |
| Neurológiai Osztály | Hébel Lászlóné |
| Mozgásszervi Rehabilitáció | Wágner Etzler Mária |
| Szemészet | Joó Zoltánné |
| Szülészet-nőgyógyászat | Pintér Mónika |
| Központi Steril | Bodor Attila Józsefné |
| Képalkotó Diagnosztikai Osztály | Dr. Bartus Julianna |
| Szülészet-nőgyógyászat | Dr. Illés István |
| Traumatológiai Osztály | Varga Györgyi |
| Sebészeti Osztály | Blaskó Enikő |
| Ellátási Osztály | Bartus Ferenc |
Előlépő orvosok:
- Dr. Avar Éva főorvos – Neurológia
- Dr. Vörös Zsófia főorvos – Sürgősségi Betegellátás
- Dr. Nagy Jenő adjunktus – Sebészet
- Dr. Simsay Laura adjunktus -Sebészet
- Dr. Soós Sándor Árpád PhD. adjunktus




