Fül- orr- gége osztály

A kórház megnyitását követően dr. Faragó László főorvos vezette a gégeosztályt 1981-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ekkor dr. Bea János megbízott főorvos állt az osztály élére, dr. Russay György kinevezéséig. 1985 áprilisában a gégészetet visszahelyezték a „régi kórház“ épületébe, ahol l0 éven át működött. Időközben Russay főorvos elhalálozott, így 1987-ig dr. Póka Lászlót bízták meg az osztály irányításával. A gégészetet l995-ben visszahelyezték a kórház főépületébe. 1987-1997 között dr. Istók Zoltán vezette az osztályt, majd az interregnum hét hónapja alatt dr. Erdélyszky Márta volt megbízott főorvosnő, akit 1998 – 2015 között dr. Görgey Csaba követett.

Az osztály profilja jelentősen bővült, ellátják a fej-nyaki tumoros betegek nagy részét is, így más kórházba műtétre csak elvétve kerül át beteg. Bevezetésre került az endoszkópos melléküreg – sebészet teljes palettája, a nagy bőrtumorok kimetszés utáni plasztikai fedése. A műtéti hallásjavításra – beleértve a hallócsontok protézissel való helyettesítését is – van lehetőség. A sebészeti széndioxid laserünkel, kisebb gégetumorok légcsőmetszés nélküli megoldására, szájüregi, válogatott bőrtumorok ellátására van lehetőségünk.

A kellemetlen kisműtétek túlnyomó része már altatásban történik. Speciális orr- és fülplasztikai beavatkozásokat végzünk. A gyermekbetegek kívánságra szülővel együtt fekhetnek be. Az idegi típusú hallásvesztések, fülzúgások kezelésére, karbantartására rendszeresen ismétlődő infúziós kúrákat ajánlunk. Ellátjuk a környék lakosságát hallókészülékkel. Az osztály mindennapos felvételes ügyeletet ad Pest megye és Nógrád megye idetartozó részére. Műtétes napon bentalvó, nem műtétes napon készenléti az ügyeleti szolgálat, mint az ország többi közkórházában.

Osztályvezető főorvos: mb. dr. Trencsényi György

Osztályvezető főápoló: Sasvári Zoltánné

Osztály helye: Főépület, I. emelet, bal oldal