1980-ban új, modern, a kor igényeinek megfelelően kialakított épületet adták át a szakrendelők és szakambulanciák számára. Ide költözött a szemészeti szakrendelés is a zsúfolt, leromlott, belvárosi Curia épületéből. Az új épületben dr. Bajnok Györgyi vezetésével indult meg a munka. 1996-ig 12 szemészeti ágy is működött a traumatológiai osztályhoz csatoltan. A rendelés felszereltsége a szükséges feltételeknek megfelel, folyamatos felújításokkal új, korszerű eszközök beszerzésével lehetőség van a diagnosztikus tevékenység fejlesztésére. Az utóbbi időben computeres refraktometerrel gazdagodtunk. Speciális rendeléseket alakítottunk ki. Glaucoma-gondozónkban is sok beteget vizsgálunk ki és ellenőrzünk rendszeresen, ezzel reményeink szerint csökkenteni tudjuk a napjainkban is a vaksághoz vezető betegségek között vezető szerepet játszó kórnak a kifejlődését. Feladatunknak tartjuk a következetes glaucoma-szűrést a veszélyeztetett betegek körében.

Sürgősségi háziorvosi beutalóval soron kívül fogadjuk a betegeket.

Vannak sürgős esetek amikor előjegyzés nélkül minden nap rendelési időben fogadjuk a betegeket :

  • sürgős esetek: sérülések: megütötte, belekaptak a szemébe, idegen tárgy került a szemébe
  • gyulladás
  • hirtelen látásvesztés, látásromlás
  •  hirtelen kialakult úszó homály
  • erős, hirtelen kialakult szemfájdalom

Előző szemészeti leletét minden alkalommal hozza magával.

Beutaló nélkül is, de előjegyzés szükséges: 06/27/620-676; 06/27/620-677 elojegyzes@javorszky.hu

A nem sürgős eseteket előjegyzésre fogadjuk (Diab.mell, Hypertonia, Glaucoma gondozás, látásvizsgálat,alkalmassági vizsgálat, szemüveg írás)

Rendelés helye:

Szakrendelő II. emelet R253

Felnőtt szakrendelés– OrvosHétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntek
Dr. Király Katalin
7:00-13:007:00-13:007:00-13:007:00-13:007:00-13:00
Dr. Szandányi Judit7:00-13:00
(páros héten)
7:00-13:007:00-13:00
Dr. Rácz Zsuzsanna7:00-13:30
Gyermek szakrendekés: 
A gyermek szemészeti vizsgálatokat általános
szemész szakorvos végzi minden munkanap rendelési időben.