Kitüntettek, énekeltek, versenyeztek a majálison

Minden tekintetben kedvezett a május 16-i szombat a szabadtéri programoknak, így a Jávorszky majális résztvevőinek is. A sződligeti Duna-parton összegyűlt, mintegy 200 fő kórházi dolgozó élvezhette a napsütést és a különböző programokat. A rendezvény 9 órakor kezdődött a főzőverseny megnyitójával, majd 10 órakor Sámoly György főigazgató, Tari Loránt gazdasági igazgató és Kárpáti Zoltán ápolási igazgató az Ápolónők Nemzetközi Napja alkalmából adtak át elismeréseket és jutalmakat. A kollektív szerződésben foglaltak alapján az ápolási igazgató három főt javasolhatott kitüntetésre, így idén, Smitola Béláné a Traumatológiai osztály ápolója, Juhász Lászlóné az Ápolási osztály ápolója, valamint Wágner Antal a Pszichiátriai osztály segédápolója vehetett át jutalmat.

A kórház munkatársainak Pintér Tibor (képünkön) operett – és musical színész adott fergeteges műsort. Ezt követően az egészségüggyel kapcsolatos játékok zajlottak a színpadon. 13 órakor a főzőverseny zsűritagjai értékelték a tizenhárom különböző felszolgált ételt, melynek eredményeként a „nővérutánpótlásban” nagy szerepet játszó csapatnak, a Selye János Humán Szakközépiskola tanári karának adták át a gombás vaddisznópörköltjükért járó fődíjat. Második helyezett lett a Rehabilitációs osztály rendkívül ízletes cipóban tálalt lecsós étele, míg a harmadik helyezést a Neurológiai osztály füstölt húsos káposztás babja kapta. Különdíjat vehetett át az idén is rendkívül felkészült, látványos népviseletbe öltözött Belgyógyászati osztály, valamint a Sürgősségi Betegellátó osztály, és a Pszichiátriai osztály.

A karaoke verseny győztese a hangban és látványban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó Ápolási osztály lett a saját dalszöveggel íródott Hupikék törpikék egyvelegével, a második a Neurológiai osztály Balázs Feco Öreg vagyok, hogy összetörj című dalával, a harmadik helyen pedig az igazgatóságon dolgozó munkatársak Akta Team néven fellépő együttese végzett a Hungária Csókkirály című jelmezes produkciójával. Az egészségügyi témájú szituációs játékok győztese a Pszichiátriai osztály, a második helyet a sebészeti, a harmadikat pedig a Rehabilitációs osztály szerezte meg.  A Jávorszky totó elnevezésű, avagy ki tud többet a kórházról című játék nyertesei a Munkaügy és a Sebészeti osztály csapatai voltak. A nap végi tombolahúzás fődíját, egy 18 fős sárkányhajózási lehetőséget, a Gasztroenterológiai osztály dolgozói vihették haza. Köszönet azoknak a Munkatársaknak, akik ezt a napot a kórházban, munkával töltötték.

Fotó: Kocsis-Csulik Annamária