Semmelweis-nap

2015 június 30-án tartotta intézményünk a Semmelweis-napot, ahol átadásra kerültek a kórház és a város kitüntetései, elismerései, jutalmai. A rendezvényt megtisztelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Észak-Közép Magyarországi Térségi Igazgatóságának részéről, dr. Deczky Zoltán térségi igazgató képviseletében Bus Mariann intézményi referens is.

Ebben az évben igazgatói dicséretben részesültek: dr. Kelenffy Gábor főorvos (Traumatológiai osztály), Kövesdi Ildikó asszisztens (Reumatológiai szakrendelés), Sintár Antalné ápoló (Belgyógyászati osztály), Pápa Richárdné ápoló (SBO), Lestyán Mihályné gyermekápoló (Csecsemő- és gyermekosztály), Harsányi Andrea ápoló (Kardiológiai osztály), Mezei-Kollár Erika vezető asszisztens (Mammográfia), Tóth István villanyszerelő (Műszaki osztály), Seres Gáborné vezető asszisztens (Szemészeti szakrendelő), Hajnis Andrea ápoló (Neurológiai osztály).

2015-ben a „Vác Város Egészségügyéért” díjat dr. Kampós Katalin főorvos (képünkön) kapta, aki 1970-ben kezdte munkáját Vácon, a Csecsemő- és Gyermekosztályon. Pályafutása ma is a kórházhoz kötődik. Nevéhez fűződik a gyermek neurológiai szakrendelés megszervezése is, ezen belül az epilepsziás gyermekek szűrése, gondozása. A helyi Vöröskereszttel közösen szervezte 12 éven át a mozgáskorlátozottak és értelmi sérültek nyári táboroztatását is. A város elismerő díját Pető Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgármesterek, valamint dr. Manninger Péter a Szociális és Egészségügyi bizottság elnöke adták át.

Idén a Ruzsicska-díjat dr. Tejeda Dániel szakorvos (SBO) kapta a „Stroke to needle time vizsgálata 2014-es beteganyagunk alapján” című dolgozatával. Az emlékplakettet és a pénzjutalmat a díjat alapító család tagjai, Inczédy György és Inczédy Balázs adták át.

25 éves jubileumot elérők:

Jakab Rita, Hontváriné Petka Gabriella, Hajnis Andrea, Balkovicsné Hetes Krisztina, Szegnerné Jánosi Mária, Kovácsné Stefanidesz Ágnes, Békefiné Léránt Rita, Krakács Józsefné
30 éves jubileumot elérők:

Véglesi Judit, Burainé Szlávik Márta, Sajn Lászlóné, dr. Nagy Imréné, Szkubenics Ilona
40 éves jubileumot elérők:

Szűrné Fehérvári Erzsébet, Varényi Éva

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elismerését Vastagh Jánosné diabetológiai szakápoló (Belgyógyászati szakrendelés) vehette át Puskásné Emmer Mária MESZK helyi elnökétől.