Újabb holland ajándékok a kórháznak

Ez év augusztusában a holland Stichting Procuma Alapítvány három darab szaletlit, új állapotú fotelokat és asztalokat adományozott a váci kórháznak. A civil szervezet tizenkét tagja a Sürgősségi Betegellátó Osztály, illetve a pavilonsorok előtti parkban építette fel a kerti bútorokat, elsősorban a kórház betegei és a látogatók részére. A Procuma csapata nem először biztosított eszközöket az intézménynek. Másfél évvel ezelőtt  a  bútorokon, ágyakon kívül szakmai anyagokat is adományoztak már a kórháznak, több millió forint értékben – mondta el az átadó ünnepségen Tari Loránt gazdasági igazgató.

Az alapítvány vezetője, Jan de Koning arról beszélt, hogy Magyarországon húsz évvel ezelőtt kezdték meg a munkát Őrbottyánban, egy olyan intézményben ahol súlyos fogyatékossággal élő gyermekekkel foglalkoznak. Az észak-holland tartományban alapított szervezet tagjai főként kétkezi munkával igyekeznek segíteni a szegényebb régióban élőket. Többek között festéssel, felújítással, javítással, építéssel, de a keresztény szemlélet mentén akár anyagi támogatással is segítik az arra rászorulókat.  A hatékony munka érdekében építészek és mérnökök is támogatják a tevékenységüket, akik a főállásuk mellett, önkéntesen és karitatív céllal tevékenykednek.

A kórházzal két éve vették fel a kapcsolatot, és olyan egészségügyi és egyéb használati tárgyakat hoznak a holland egészségügyi intézményekből, amelyekre ott már nincs szükség, de kiváló állapotban vannak.

Jan de Koning egyúttal két doboz kávét is átadott a kórház számára, amit a tervek szerint a Jávorszky majálison közösen fogyaszthatnak el az intézmény dolgozói. A betegek és a dolgozók nevében az ápolási osztály vezetője, Ábrahám Róbertné mondott köszönetet, aki kiemelte, hogy szinte minden osztályon létezik már valamilyen eszköz, amit a holland alapítványtól kapott a kórház. A jó hangulatú átadáson a kórház dolgozói és az alapítvány  mintegy huszonkét önkéntese kötetlenül is beszélgethettek.