Nyílt nappal indította programsorozatát az 50 éves váci kórház

A Jávorszky Ödön Kórház fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, egész éves programsorozattal készül az intézmény falain belül és kívül egyaránt. Az emlékév első állomásként megnyitották a kórház kapuját a pályaválasztás előtt álló, elsősorban az egészségügy iránt érdeklődő diákok előtt. A program célja, hogy az egészségügyről, az ápolói, asszisztensi és orvosi munkakörökről élményszerzés útján tájékozódhassanak a fiatalok.

A kezdeményezés megvalósításához felkért Váci Tankerület azonnal igent mondott és a nyílt napot népszerűsítő plakátok kihelyezésével segített megszólítani a fenntartásuk alá tartozó iskolák tanulóit. A „Lépj be az ismeretlenbe!” szlogen, illetve az interaktív programok felkeltették a fiatalok érdeklődését. Nem véletlenül, ugyanis ezen a napon kipróbálhatták a röntgen képek készítését, megismerkedhettek a műtővel, a műtéti eszközökkel, láthattak szövettani vizsgálatot, elsajátíthatták a helyes kézfertőtlenítés technikáját, kipróbálhatták a Sürgősségi Betegellátó Osztályon a gipszelést, és nem csak megtekinthették a gyermekek világrajövetelének egyik helyszínét a szülőszobát, hanem egy önként vállalkozó kismama segítségével meghallgathatták babájának magzati szívhangját is. A meghirdetett maximális létszám hamar betelt. Az oktatási intézményekből fél száz diák jelentkezett, akiket 8-9 fős csoportokban kísértek a kórház  szakdolgozói  az állomások között.

A programot megelőző sajtótájékoztatón, dr. Urbán Edina főigazgató főorvos arról beszélt, hogy a jubileumi éves program keretében minden hónapban szerveznek tudományos üléseket Vác és térsége egészségügyi dolgozói számára. Az első alkalomra január 29-én, szerdán 14 órakor kerül sor az intézmény éttermében, „Fókuszban a Fizioterápia” címmel. Terveznek emléktábla avatást, az osztályok munkájáról, illetve vizsgálatokról szóló kiadványt, kiállítást és november végén egy záró kongresszust. A nyílt nappal kapcsolatosan azt üzente a fiataloknak, hogy a betegellátás a maga szépségeivel és nehézségeivel, egy gyönyörű hivatás. Bízik benne, hogy a rendezvény segít nekik a pályaválasztás döntésében és hamarosan kollégaként köszöntheti a fiatalokat.

A Váci Tankerületi Központ igazgatója, Verebélyi Ákos az egyik legfontosabb szakterületnek nevezte az egészségügyet. Kiemelte, hogy ez a kezdeményezés nagyon fontos a kórház részéről, mivel a fiatalok nagyon sok pályát nem ismernek, többek között az egészségügyet sem. Nagyon fontos, hogy a diákok megláthassák a szakma szépségét. Mint mondta, nagy örömmel tettek eleget a kórház felkérésének, hogy meghirdessék intézményeikben a nyílt napot, amire a létszám nagyon rövid idő alatt betelt. Kiemelte: bízik benne, hogy a jövőben, akár minden évben hasonló programot szerveznek majd közösen a diákoknak.

„Kiemelt fontosságú lett a humánerőforrás utánpótlás biztosítása.” – ezt már, dr. Király Edit ápolási igazgató mondta. Hozzátette, ennek érdekében döntött úgy a kórház vezetése, hogy nyílt napot tart nyolcadik osztályos tanulók számára. Ez a korosztály most nemcsak iskolát, hanem ezzel együtt pályát is választhat, ami meghatározhatja jövőjét. Ígéretes lehetőség lehet az egészségügy választása, ami várhatóan versenyképes szakmát, jól fizető munkahelyet biztos előmeneteli lehetőségeket és sikeres jövőt biztosíthat mindazok számára, akik elkötelezettséget éreznek a gyógyítás, ápolás mellett. Az egészségügyi szakgimnázium négy év alatt felkészít az érettségi vizsgára, sőt egyúttal a szakmára is. Az elméleti oktatás az iskolában folyik, de a gyakorlati képzés az iskolai demonstrációs termen túl, kórházi környezetben, betegágy mellett és rendelőkben is zajlik. Az egészségügyi szakképző iskola, a gyakorlati helyként működő  Jávorszky Ödön Kórház közvetlen szomszédságában található, aminek köszönhetően egy kölcsönösen hatékony kapcsolat tud kialakulni a diákok és a gyakorlati oktatók között.

A kórház tervei szerint a jövőben is rendszeresen tartanak majd nyílt napokat akár szélesebb körben is, hiszen várják a felnőttképzésbe az idősebb generáció jelentkezését is.

nyílt nap 004

nyílt nap 018

nyílt nap 120 nyílt nap 102 nyílt nap 087 nyílt nap 072 nyílt nap 063 nyílt nap 057 nyílt nap 040 nyílt nap 031

 

 

 

Previous article

Tudományos ülés