Pályaorientációs napon ismerkedhettek a kórházi munkával a pályaválasztás előtt álló diákok.

2022. október 19-én a sződi Gárdonyi Géza Általános Iskola 6. és 7. évfolyamai számára Jávorszky Ödön Kórház, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Pest Megyei Területi Szervezetével együttműködésben pályaorientációs napot tartott. A MESZK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától megkapta 2021. évtől a jogot, hogy pályaorientációs napot szervezzen, ezen jogon a Szakdolgozói Kamara felkérésének tett eleget intézményünk, Dr. Király Edit ápolási igazgató közreműködésével és szervezésében, hogy a diákok betekintést kapjanak egy kórház működésébe, munkájába.

A rendezvény célja a korosztály továbbtanulási döntésének, pályaorientációjának segítése, az egészségügyi szakmacsoportok, sokszínű, érdekes munkájának megismertetése volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek nem ismerik az ápolói és szakdolgozói hivatás sokszínűségét. Ezért a pályaválasztás előtt álló fiataloknak meg kell mutatni az egészségügyi szakmacsoportok változatosságát, a hivatásban rejlő sokrétű lehetőséget. 

A nap koordinátora Kovácsné Bóbis Klaudia a kórház egészségügyi gyakorlatvezetője, köszöntőjében kiemelte és elmagyarázta a „duális képzés” fogalmát, mely szerint az elméleti ismereteket az iskolában, a gyakorlati tudást pedig a leendő hivatás helyszínén, igazi munkakörnyezetben sajátíthatják el a tanulók. Az egészségügyi tanulmányok során ösztöndíjra jogosultak a diákok, melynek összege a tanulmányi eredmény függvényében változhat Az eredményes ágazati alapvizsgát követően lehetőség van szakképzési munkaszerződés megkötésére a duális képzőhellyel.

Három szakterületet munkájába kaptak betekintést a gyermekek., a Sürgősségi Betegellátó Osztályt, Kiss László az osztály vezető ápolója, a Képalkotó Diagnosztikai Osztályt Vass Csilla– ápolási igazgatóhelyettes és Deme-Plankó Ágnes osztályvezető szakasszisztens, a Csecsemő és Gyermek Osztályt Csurja Ildikó az osztály főnővére mutatta be.

Az egészségügyi pálya iránt érdeklődők betekinthettek a kórházi dolgozók mindennapjaiba, megismerkedhettek a betegellátás mindennapos teendőivel.

Bízunk abban, hogy a látogatás hasznos tudnivalókkal szolgált a diákoknak a jövőbeni pályaválasztásuk során és többeknek megtetszik ez a nehéz, de gyönyörű hivatás.