Tisztelet és köszönet a kórház ikonikus orvosainak

 

Az év első összevont főorvosi-főnővéri értekezletén három lokálpatrióta, az orvos szakmát, a gyógyítást több mint négy évtizede szolgáló főorvosnak köszönték meg az egészségügyben eltöltött magas szakmai színvonalú, betegközpontú munkát a váci kórházban.

Megható jelenettel kezdődött január 8-án a Jávorszky Ödön Kórház felső- és középvezetőinek értekezlete az intézmény tanácstermében. Dr. Csécs Ilona onkológus főorvosnak, dr. Pornói Anna reumatológus főorvosnak és dr. Mátrai Sándor neurológus főorvosnak mondtak köszönetet az elmúlt több mint negyven év alatt végzett áldozatos szakmai és emberi munkáért, a kórházhoz, a városhoz való hűségért. Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos beszédében méltatta mindhárom kiváló orvos betegekkel való kapcsolatát, szakmai érdemeit és felelevenítette a munkásságukért kapott kitüntetéseket. Az intézmény nevében, dr. Kékesi Gábor orvos igazgatóval közösen kívántak egészségben gazdag, hosszú, boldog éveket, jó pihenést nekik.  A vezetőtársak vastapssal tisztelegtek kollégáik előtt. A megbecsült szakemberek a tőlük megszokott szerénységgel és alázattal búcsúztak visszavonulásuk alkalmából a kórháztól és mondtak köszönetet minden egykori és jelenlegi dolgozónak az együtt töltött évekért. Azt kívánták, hogy továbbra is mindig a betegek érdekeit szem előtt tartva, empatikusan, egymást tisztelve, segítve folytassák a gyógyító munkát.

Tisztelet és köszönet a kórház ikonikus orvosainak

 

Next article

Tudományos ülés